A görög mitológia szerepe elsősorban az volt, hogy választ adjon az embereket ősidők óta foglalkoztató fontos kérdésekre: megmagyarázza az őket körülvevő környezetben zajló eseményeket, természeti jelenségeket. A görög mítoszok és a vallás szorosan összefonódott, alaposan elmagyarázva így az istenek eredetét és kalandos életét, valamint az emberiség útját: honnan jöttünk és hova tartunk, ha földi életünk véget ér.
A görög regék azon túl, hogy megszemélyesítették az isteneket, hasznos és gyakorlati tanácsokkal látták el az embereket – tulajdonképpen egy útmutatót adtak a boldog élethez. A mítoszok egy másik fontos célja volt a régmúlt történelmi eseményeinek elmesélése, megerősítve az emberek kapcsolatát az őseikkel, és hogy az általuk vívott háborúk és felfedezett területek emlékeit megőrizzék.
Mítoszmesélés
Manapság a "mítosz" szó másodlagos jelentése egyértelműen a hitelesség és a megbízhatóság hiányára utal. Mindemellett hiba lenne azt gondolni, hogy az ókori görögök vagy egyöntetűen teljes szívükkel hitték a mitológia minden szavát, vagy totálisan szkeptikusok voltak a szövegekkel. Valószínűleg a valóság a kettő között lehetett – mint bármely vallási vagy nem írott forrás esetén – egyesek hittek, mások pedig nem. A mítoszokat feltételezhetően vallási és oktatási célokra használták, de emellett egyszerűen esztétikai és szórakoztató funkciója is volt. Amit bizton állíthatunk, a mítoszok a görög társadalom széles rétegei által ismertek és elismertek voltak, annak is köszönthetően, hogy az onnan merítkező művészeti ábrázolásokkal sokhelyütt találkozhattak (középületek szobrain, kerámiákra festett jelenteken).
A széleskörű írástudás hiányából fakadóan a mítoszokat a mínószi és mükénéi bárdok kezdték el terjeszteni, szájhagyomány útján, körülbelül négyezer évvel ezelőtt (i.e. XVIII. század). Ez melegágya volt a történetek folyamatos változásának, minden elmeséléskor lehetőség volt kiszínezni, a közönség igényeihez alakítani, vagy éppen az aktuális helyi eseményeket, előítéleteket beépíteni. Persze ez is csak egy modern értelmezés, könnyen előfordulhatott az is, hogy a mítoszok elmesélését szigorú szabályok szorították keretek közé, mert például egy tanult közönség már nem fogadta volna el szó nélkül egy ismert történet önkényes átformálását. Az évszázadok előrehaladtával azonban nehéz elképzelni, hogy a városállamok közötti egyre szorosabb kapcsolatok nem hozták-e magukkal az addig elszigetelt, különféle helyi történetek összekeveredését, ezáltal megalkotva egy szerteágazó gyökerű mitológiát.
A következő fontos lépcsőfok az i.e VIII. századra datálódik, amikor a mitológia először jelent meg írásos formában, Homérosz és Hésziodosz híres műveivel. Homérosz Iliásza a trójai háború utolsó szakaszát meséli el, ami a késő bronzkorban (i.e. 1800-1200) a görögök és keleti szomszédaik számos valódi konfliktusát gyúrta egy egységes történetté; az Odüsszeia pedig a főhős Odüsszeusz trójai háborút követő viszontagságos hazaútját írja le. Hésziodosz műve, a Theogónia arról szól, hogy miképpen jön létre egy olyan hatalom, amelynek minden más isteni és emberi hatalom alá van vetve, a Munkák és napok című munkája az ember teremtéséről szól. Nem csupán az isteneket ábrázolják emberi érzelmekkel és hibákkal, hanem létrehoznak hősöket, akik gyakran félig istenek félig halandók, így képezve hidat az emberek és istenek között.
Az i.e. VIII. századtól kezdve a kerámia volt a mítoszok legfőbb megjelenítési formája. A legkülönbözőbb formájú és használatú kerámiákon díszelgő, megszámlálhatatlan mitikus jelenet minden bizonnyal hozzájárult ahhoz, hogy a történetek minél több emberhez eljussanak.
A görög mitológia népszerűsége az évszázadok előrehaladtával is töretlen népszerűségnek örvendhetett; az olyan jelentős középületek, mint az athéni Parthenón, az olümpiai Zeusz-templom és delphoi Apollón-templom szobrait egyaránt a mitológia híres jelenetei ihlették. Az i.e. V. században a a színházakban megjelent a tragédia műfaja, elsősorban Aiszkhülosz, Szophoklész és Euripidész műveinek köszönhetően, amelyek szintén a mítoszokat dolgozták fel. Az i.e. VI. századtól kezdve a preszókratikus filozófosok körében megjelent a mítoszokkal szembeni első dokumentált kételkedés, és olykor elutasítás is, ők a jelenségek és események tudományos megközelítését helyezték előtérbe. Az i.e. V. században alkotó első történetírók, mint Hérodotosz és Thuküdidész azt tartotta szem előtt, hogy a lehető legpontosabban és lehetőleg szubjektivitástól mentesen dokumentálják az utókor számára az eseményeket, amivel tulajdonképpen megszületett a mondern történelemtudomány.
Görög mitológia madártávlatból
Általánosságban elmondható, hogy a bámulatos képzelőerővel megáldott görögök mítoszokat alkottak az emberi lét megértéséhez. A világ teremtését két történet is elmeséli, amelyekben egy fiú átveszi apja helyét – először Kronosz Uránoszét, majd Zeusz Kronoszét –, ami jelképesen utalhat a különböző generációk és családtagok között fennálló örökös rivalizálásra. A Zeusz vezette olümposzi istenek két alkalommal is legyőzték a titánokat és óriásokat, így ők irányíthatták az emberek sorsát. Olykor közvetlenül beavatkoznak: van, hogy kedvezően, van, hogy éppen ellenkezőleg. Az eleve elrendelés elméletét tovább erősíti, hogy a sorsnak és a végzetenek is saját istene van. Ezzel szemben az élet látszólagos véletlenszerű természetét jelképezi a vak Plútó isten, aki találomra osztja szét a javakat. Az istenek afelől sem hagynak kétséget, hogy a bűnök nem maradnak büntetlenül, a legjobb példa, hogyan járt Prométheusz, miután ellopta és átadta a tüzet az emberiségnek. Az orvostudomány és a zene eredetét is isteni ajándékként magyarázzák, azzal például, amikor Apollón átadta fiának, Aszklépiosznak gyógyászati tudását. A görögöknél külön istensége volt az igazságosságnak (Diké), a békének (Eiréné), és a törvényességnek (Eunomia) is.
Az olyan hősök, mint Héraklész, Akhilleusz, Iaszón, Perszeusz és Thészeusz és még sokan mások, mind isteni szülők gyermekei, így hidat képeznek a halandók és istenek között. Ezek a népszerűségnek örvendő hősök fantasztikus kalandokba keverednek, megtestesítenek idealizálható tulajdonságokat, mint például Héraklész tizenkét próbája a kitartást, Penelopé Odüsszeuszt várva a hűséget. A hősök emelett egy város társadalmi megbecsültségét növelték azzal, hogy alapítóként tartották számon őket: Athént Thészeusz, Mükénét Perszeusz, Thébát Kadmosz alapította a legendák szerint. A hősök szimbolikus szerepe megmutatkozik például a trójai háború történetében, ahol az emberek nagyszerűbbek voltak, az élet könnyebb volt, egyfajta aranykort felfestve a múlt ködében. Pozitív példaként szolgáltak a hősök akkoriban, akikre fel lehetett nézni. Megadták az embereknek a halhatatlanság hitét, amit nagy tettek végrehajtásával lehet elérni, ahogy Héraklésznek is sikerült.
Ezzel szemben sok olyan mitológiai szereplő van, akik kerülendő tulajdonságokat testesítenek meg, és szomorú történeteiken át hívják fel a figyelmet a helytelen viselkedés veszélyeire. Midász király arra vágyott, bárcsak minden arannyá változna, amihez hozzáér; kívánságát teljesítették, ám a király ezután szembesült azzal, hogy ez ételre és italra is vonatkozik, ezért kapzsisága majdnem a vesztét okozta. Narkisszosz (Narcissus) története példázza hiúság veszélyeit, a szerencsétlen fiú miután beleszeretett saját tükörképébe, elvesztette életkedvét. Krőzus király története arra mutat rá, hogy legyen bármilyen hatalmas vagyon, az nem garancia a boldogságra. Hiába volt mérhetetlenül gazdag Krőzus, ha félreértette a delphoi jóslatot, és királyságát a perzsa háborúban elvesztette.
A görögök a különféle természeti jelenségeket mítoszokkal igyekeztek megmagyarázni. A földrengéseket például Poszeidón okozza, amikor háromágú szigonyát a földbe vágja; a Nap pedig megegyezik Héliosz tüzes szekerével, amivel minden reggel útra kel. Perszephoné fél évig tartó leereszkedése az alvilágba magyarázta az évszakokat, és a földek téli terméketlenségét. Az idő is mitológiai magyarázatot kapott: Héliosz hét, összesen 350 tehéből álló gulyája az év napjait jelképezi, Széléné 50 leánya a heteket, Héliosz tizenkét leánya pedig az órákat.
A görög mitológiában rengeteg szörny és fura teremtmény is szerepet kap, ilyen például az Odüsszeiában megjelenő egyszemű küklopsz, a legendás kalüdóni vadkanvadászat óriás vaddisznója, szfinxek, óriási kígyók, tűzet okádó bikák. Ezek a lények a káoszt és az észszerűség hiányát reprezentálják, mint a félig ember, félig ló kentaurok. A különleges és vad lények gyakran a hősök előtt álló feladatok nehézségét hangsúlyozzák. Egyik ékes példa erre Héraklész második próbája, a sokfejű viziszörny, a lernéi Hüdra megölése; a másik Perszeusz küzdelme Gorgóval, a halandó Meduszával, akinek tekintete kővé változtathatta az emebert; vagy Bellerophontész és szárnyas lova Pégaszosz története, akik a khimairát (oroszlán, kecske és kígyó tűzokádó keveréke) győzték le. Előfordul, hogy bizonyos helyszínek másvilági jellegét jelképezhetik e lények, például a háromfejű Kerberosz, amely Hádész birodalmát őrizte, vagy egyszerűen csak a távoli földek egzotikus állatvilágát szimbolizálta, amelyeket a görög utazók felkerestek.
A mítoszok magyarázatot adhattak ismeretlen élményekre is. Tegyük fel, hogy egy görög látogató, aki megfordult Minósz király sokszobás knosszoszi palotájában, azt labirintusnak vélte, és az ottani bikaimádat, vagy a bikák felett ugrálás sportja adta a Minótaurosz eredetét. Véletlen volna, hogy éppenséggel egy odalátogató athéni, Thészeusz ölte meg a bikaszörnyet? És ha Iaszón expedíciója az aranygyapjúért egy utalás a Kaukázus aranyban gazdag készleteire? Vagy éppen utalás ennek az aranykészletnek a kifosztására indított görög felfedezőútra? Az amazonok miért ne jelképezhetnének egy olyan kultúrával való találkozást, ahol a nők egyenrangúbbak voltak, mint ami a görög világban megszokott volt? Vajon a szirének és a Kharübdisz-szel kapcsolatos történetek nem figyelmeztetések-e az ismeretlen vizeken való hajózás veszélyeire?
Ezek a kérdések könnyen lehet, hogy jó ideig megválaszolatlanok maradnak, de az i.e. XIX. századi Trója felfedezése óta a régészeti leletek egyre több olyan tárgyi bizonyítékot szolgáltatnak, amelyek megerősítik, hogy a görög mitológia történeteiben sokkal több rejlik, mint amit korábban nekik tulajdonítottak.
