Avarok

Támogasd az oldal fordítását!!

A történelem határtalan. Ahhoz, hogy minél több diákhoz juthasson el, sok nyelvre kell lefordítanunk a cikkeinket. Támogasd az oldal fordítását, hogy mindenkihez a saját nyelvén szólhassunk! Köszönjük!
$906 / $3000

Meghatározás

Joshua J. Mark
írta: , fordította: Ibolya Horvath
Megjelent: 17 december 2014

Eredeti angol szöveg: Avars

Avar Earrings (by Metropolitan Museum of Art, Copyright)
Avar fülbevaló
Metropolitan Museum of Art (Copyright)

Az avarok heterogén, többféle különböző népcsoportot tömörítő államszövetséget alkottak; közéjük tartoztak a zsuanzsuanok, a fehér hunok (más néven heftaliták), és a türk ogur népek, akik Közép-Ázsiából vándoroltak a mai Ukrajna, Oroszország és Kazahsztán területén található füves sztyeppére a Zsuanzsuan Birodalom bukása után, i.sz. 552-ben. Az életmódjuk és különösen a lovas hadviselésük miatt számos történész tekinti őket a hunok utódainak. A hunok egykori területén telepedtek le és szinte azonnal további hódításba kezdtek. Miután a Bizánci Birodalom zsoldosaként leigáztak más törzseket, I. Baján kagán (i.sz. 562/565-602) szövetséget kötött a longobárd Alboinnal (i.sz. 560-572), legyőzték a Pannónia területén élő gepidákat, meghódították a térséget, majd az avarok kiszorították a longobárdokat, akik Itáliába ezután vándoroltak.

Az avarok idővel létrehozták az Avar Kaganátust, ami nagyjából a mai Ausztria, Magyarország, Románia, Szerbia, és Bulgária területét, valamint Törökország egyes részeit foglalta magában. A longobárdok i.sz. 586-os Itáliába vándorlásával egy újabb ellenséges nép távozott Pannónia területéről, így I. Baján viszonylag könnyedén tudott terjeszkedni, a birodalma pedig i.sz. 796-ig fennmaradt, amíg a frank Nagy Károly meg nem hódította.

Eredet & Vándorlás

Az Avarok a római történelemben először i.sz. 463-ban tűnnek fel Priszkosz rétor írásaiban.

Az avarok pontos eredete (akárcsak a hunoké) vitatott, de számos történész, köztük Christoph Baumer, a Mongólia területén, Kínától északra fekvő Zsuanzsuan Kaganátushoz köti őket. A Zsuanzsuan Kaganátus uralmát i.sz. 552-ben megdöntötte a Türk Birodalom, és mongol hszienpi népcsoport vezetésével nyugatra menekültek az emberek. Ez az elmélet tűnik a legvalószínűbbnek, de nem minden történész fogadja el. A Mongólia területén élő zsuanzsuanok számos ütközetben szövetségre léptek a fehér hunokkal a türk tuvaiak ellen, és i.sz. 394 körül birodalmat alapítottak Mongóliában. Ez a birodalom Zsuanzsuan Kaganátusként vonult be a történelembe, és i.sz. 552-ben bukott el, amikor a türkök elfoglalták, nem sokkal azelőtt, hogy az avarok i.sz. 557 körül megjelentek a sztyeppén, szóval Baumernek és a hozzá hasonlóan gondolkodóknak valószínűleg igaza lehet.

Az avarok a római történelemben először i.sz. 463-ban tűnnek fel Priszkosz rétor írásaiban. Ő az avarokat a szabirokkal kapcsolatban említi, akik a hunok egy csoportja lehettek. Priszkosz rétor a hunok történetének egyik elsődleges forrása (i.sz. 448/449-ben egy diplomáciai küldetés során találkozott és együtt vacsorázott Attilával) és Attila i.sz. 453-ban bekövetkezett halála után lejegyezte a hunok cselekedeteit. Az Attila által alapított Hun Birodalom épp széthullóban volt ekkoriban (i.sz. 463), a vég kezdetét az i.sz. 454-es Nedao melletti csatában a gepida Ardarik ellen elszenvedett hun vereség jelentette.

Feast of Attila
Attila lakomája
Fine Arts in Hungary (Public Domain)

A Nedao melletti csata után a hunok által korábban meghódított népek fellázadtak és a Hun Birodalom i.sz. 469-re széthullott. Máig vitatott, hogy a Priszkosz rétor leírásában szereplő avarok ugyanahhoz a koalícióhoz tartoztak-e, akik i.sz. 552-ben Mongóliából elmenekültek. A római történetírók műveiben szereplő úgynevezett “barbár” törzsek közül soknak (pl. az alemannoknak) megváltozott az etnikai összetétele az első feljegyzés és a későbbi hivatkozások között eltelt idő alatt. A legvalószínűbb az, amit Peter Heather és Denis Sinor történészek állítanak, miszerint a késői avarok igazából egy már másik népcsoport voltak ugyanazon a néven. Úgy tűnik, hogy a korai avarok jól megalapozott államszövetséget alkottak a régióban, míg a késői avarok Közép-Ázsiából érkező menekültek voltak, akik valószínűleg a türkök elől menekültek.

Kapcsolat Rómával

Az eredetükről és a menekülésükről Heather a következőket írja:

[Az avarok] az eredetileg lovasnomád népek a hunok után következő nagy hulláma voltak, akik végigsöpörtek a Nagy Eurázsiai Sztyeppén és birodalmat hoztak létre Közép-Európában. Szerencsére sokkal többet tudunk róluk, mint a hunokról. Az avarok egy türk nyelvet beszéltek és korábban domináns szerepet játszottak egy hatalmas nomád államszövetségben Kína határán. A hatodik század elején elvesztették vezető pozíciójukat, helyüket a rivális nyugati türkök vették át, az avarok pedig politikai menekültként érkeztek Európa szélére, majd 558-ban követeket küldtek Jusztiniánusz udvarába. (401)

I. Jusztiniánusz (i.sz. 482-565) fogadta a követeket és zsoldosként használta az avarokat más lázongó törzsek ellen. Az avarok elismerésre méltó munkát végeztek és további fizetséget vártak a birodalomtól. Saját területet akartak, ahol letelepedhetnek és biztonságban érezhetik magukat az őket üldöző türköktől. Az avarok királya, I. Baján megpróbálta a Dunától délre fekvő területekre vezetni a népét, de a rómaiak útját állták. Ekkor észak felé vezette az avarokat, de ott a frank I. Sigebert király ellenállásába ütközött. I.sz. 565-ig, Jusztiniánusz haláláig, nomád életmódot folytattak és a rómaiak szolgálatában álltak. Jusztiniánusz utóda, II. Jusztinosz (i.sz. 520 körül - 578) visszavonta az avarok megbízását, és amikor az avar követek engedélyt kértek, hogy átkeljenek a Duna déli részén, megtagadta a kérésüket. Az avarok ekkor újra megpróbáltak északon áttörni, de I. Sigebert serege visszaverte őket. I. Baján ekkor Pannónia területére vetett szemet, de más források szerint az is lehet, hogy II. Jusztinosz kérésére űzte el az ott élő a gepidákat.

Az Alboin vezette longobárdok már Pannónia területén voltak és hadban álltak a terület nagy részét ellenőrzésük alatt tartó gepidákkal. Akárcsak az avarokkal kapcsolatban, egymásnak ellentmondó történelmi forrásaink vannak arról, hogy a longobárdok maguktól vándoroltak Pannónia területére vagy a Bizánci Birodalom kérésére űzték el a gepidákat. I. Baján be akarta venni a fővárost, Sirmiumot (Szávaszentdemeter, Szerbia), de nem ismerte a régiót, ezért segítségre volt szüksége. Szövetséget kötött Alboinnal és a longobárdokkal, és i.sz. 567-ban a két hadsereg közösen legyőzte a gepidákat. A csata előtt I. Baján megállapodott Alboinnal a szövetség feltételiről: ha győznek, az avarok megkapják a gepidák területét, vagyonát, és az embereit rabszolgának, a longobárdok pedig békében élhetnek. Nem tudjuk, Alboin miért fogadta el ezeket az egyenlőtlen feltételeket, de az egyértelmű, hogy beleegyezett. Elképzelhető, hogy I. Baján a hunok módszereit követve megfenyegette Alboint, hogy ha nem egyezik bele, a longobárdok lesznek a következők, akit az avarok meghódítanak.

Alboin from the Nuremberg Chronicle
Alboin a Nürnbergi Krónikában
Michel Wolgemut, Wilhelm Pleydenwurff (Public Domain)

A seregek Sirmiumtól nem messze csaptak össze, és a gepidák, Cunimund király vezetésével, vereséget szenvedtek. A csata végkimenetelével kapcsolatban nincs egyetértés: egyes források szerint I. Baján megölte Cunimundot és a koponyájából boroskupát készített, amit aztán bajtársias gesztusként felajánlott Alboinnak, más források szerint viszont Alboin ölte meg Cunimundot, és ő készített a koponyájából kupát, amit utána az övén hordott.

A támadó seregek Sirmium ellen vonultak, de a gepidák addigra már a Kelet-Római Birodalomhoz fordultak segítségért és átadták nekik a várost. Mire I. Baján és Alboin Sirmiumba érkezett, a városnak komoly védelme volt és visszaverte a támadást. Mivel Baján és Alboin nem voltak felkészülve egy elhúzódó ostromra, inkább visszavonultak.

Az Avar Birodalom felemelkedése

Bár Sirmiumot nem sikerült elfoglalniuk, az avarok meghódították Pannónia nagy részét, a longobárdok pedig rájöttek, hogy az avarokkal kötött egyezség kedvezőtlen számukra. Alboin megpróbált szövetségre lépni a gepidákkal az avarok ellen és feleségül vette Cunimund lányát Rosamundot, akit a csata után ejtett foglyul. De elkésett, az avarok már túlságosan nagy hatalomra tettek szert. I.sz. 568-ban Alboin Pannóniából Itáliába vezette a népét, ahol i.sz. 572-ben a felesége által szervezett, Cunimund halálát megbosszuló merénylet áldozata lett.

The Assassination of Alboin
Alboin longobárd király meggyilkolása
Dreweatts Auction Catalogue (Public Domain)

I. Baján uralma alatt az avarok hozzáláttak, hogy megalapozzák a birodalmukat Pannónia földjén. I. Baján katonai döntéseit és rendeleteit figyelembe véve valószínű, hogy a nagy avar államszövetségnek volt egy “avar” etnikai magja. Denis Sinor történész a következőképp fogalmaz:

Az avar állam etnikai összetétele nem volt homogén. Bajánnak 10,000 kutrigur harcosa volt már a gepidák meghódítása idején is. 568-ban őket küldte Dalmáciába harcolni, mivel így a bizánciak ellen elszenvedett veszteségek nem érintették magukat az avarokat. (222)

I. Baján vezetésével az avarok minden irányban terjeszkedni kezdtek Pannónia területén és hódításaiknak köszönhetően megnövelték a birodalmuk területét. Az avarokat különböző szláv népek követték Pannónia területére, ezek népek hamarosan avar uralom alá kerültek, és valószínűleg ők sem részesültek jobb bánásmódban, mint a Sinor által említett kutrigurok. Az új területen I. Baján kijelölte az avarok új bázisát, és a választásban a hunok emléke is szerepet játszhatott. Erik Hidinger történész a következőket írja ezzel kapcsolatban:

Az avarok Attila 100 évvel ezelőtti fővárosának közelébe tették az erődített székhelyüket. Körgyűrűként hivatkoztak rá. Miután letelepedtek Pannónia területén, Baján újra Sigebert és a frankok ellen fordult és 570-ben legyőzte őket. Egy bő évtizeddel később Baján betört a bizánci területekre is és elfoglalta a Száva közelében fekvő Sirmiumot. Ezután további hadjáratokat vezetett a bizánciak ellen, az avarok elfoglalták Singidunumot (a mai Belgrádot) és végigfosztogatták Moesia [a mai Szerbia és Bulgária] területét, míg végül 587-ben vereséget nem szenvedtek a hadrianapoliszi csatában. A bizánciaknak úgy tűnhetett, hogy az ötödik század hun támadásai ismétlődnek meg. (76)

Avar hódítás

Sirmium elfoglalása után I. Baján hatékonyan irányította a birodalmat a körgyűbűből és folytatta a hódítást. Christoph Baumer azt írja, hogy I. Baján betört a Balkánra és a békéért cserébe pénzt követelt a Kelet-Római Birodalomtól, majd “a legyőzött szlávokat ‘ágyútölteléknek’ használva az 580-as években lerohanta Görögországot. (II. kötet, 208). Hadjárataik során az avarok hasonló taktikát követtek, mint egy évszázaddal korábban a hunok. Akárcsak a hunok, az avarok is kiváló lovasok voltak. Baumer megjegyzi, hogy “A vas kengyelt a hódító avarok honosították meg Európában a hatodik század második felében.” A kengyel “lehetővé tette, hogy a lovas hajlított térdekkel szinte teljesen álló pozíciót vegyen fel, növelve ezzel a lovas mobilitását és a támadó lovasság erejét” (I. kötet, 86). A kengyel tovább fokozta a már amúgy is félelmetes avar lovasság hatékonyságát és a hunok óta látott, legrettegettebb, legyőzhetetlen lovascsapattá tette őket. Baumer ezt írja róluk:

Maurikiosz, bizánci császár (uralkodott 582-602) híres katonai kézikönyvében, a Strategikonban, a hunokhoz hasonlítja az avarok hadviselési stílusát, és a következő, igen találó leírást adja róluk: ‘csatában hacsak lehet távolról támadnak, rajtaütéssel bekerítik az ellenséget, látszólag visszavonulnak, majd egy hirtelen hátraarcot követően, ék alakban történő támadást alkalmaznak… Ellentétben a perszákkal, a rómaiakkal, és más népekkel, akik csak rövid távon üldözik az ellenséget, majd fosztogatni kezdenek, az avarok nem elégszenek meg azzal, hogy megfutamítják az ellenséget, teljes megsemmisítésre törekszenek... Ha kedvezően áll a csata, akkor sem szabad felelőtlen üldözésbe kezdeni és óvatlanul viselkedni. Mert ez a nép [a sztyeppei nomádok], másokkal ellentétben, nem adja fel akkor sem, ha alulmarad az az első csatában. Amíg csak bírják erővel, minden lehetséges módon újra támadnak.’ (I. kötet, 265-267)

II. Jusztinosz i.sz. 572-ben háborút indított a szászánidák ellen, és miközben császári seregek keleten hadakoztak, I. Baján újabb bizánci területet foglalt el. Egyre magasabb hadiadót követelt, és legyőzte az ellene küldött bizánci csapatokat. Maurikiosz császár egészen i.sz. 592-ig, a szászánidák elleni háború végéig, nem tudott ütőképes hadsereget küldeni I. Baján ellen. Ekkor a császári csapatoknak Priscus tábornok vezetésével sikerült az avarokat kiűznie a Balkánról és visszaszorítania Pannónia területére. Az avarokat valószínűleg csak Phókasz i.sz. 602-es konstantinápolyi felkelése mentette meg a nagyszabású mészárlástól.

East Roman Empire, 6th century CE
Kelet-Római Birodalom, i. sz. 6. század
William R. Shepherd (Public Domain)

Maurikiosz nem engedte, hogy a sereg leszereljen, parancsára a Balkánon kellett áttelelniük, nehogy váratlan avar támadás érje a birodalmat. A katonák fellázadtak és, a történetíró Theopanész (i.sz. 760-818) leírása szerint, Phókasz centuriót (i.sz. 547-610) választották vezetőjüknek:

A katonák megválasztották Phókaszt, és Konstaninápoly ellen vonultak. Phókaszt gyorsan megkoronázták, Maurikoszt pedig az öt fiával együtt kivégezték. Mindez 602. november 27-én történt. Phókasz hatalomátvétele után nem sokkal a birodalmat mind keletről, mind nyugatról támadás érte, a perzsák támadtak az egyik oldalon, az avarok a másikon. De két évvel később a kagán [az avarok királya], magasabb éves fizetség ellenében beleegyezett a békekötésbe (451).

Ezzel egyidőben (i.sz. 602-ben), pestisjárvány tört ki a Balkánon és végigsöpört a környező régión. Valószínűleg I. Baján is a betegség áldozatai között volt. I. Bajánt a fia követte a trónon (a nevét nem tudjuk), aki megpróbált apja nyomdokaiba lépni. I.sz. 626-ban szövetségre lépett a Szászánida Birodalommal és szárazföldi, valamint tengeri hadjáratot indított Konstantinápoly ellen. Konstantinápoly II. Theodosius uralkodása (i.sz. 408-450) alatt épült, tekintélyt parancsoló falai megállították a szárazföldi hadsereget, a bizánci flotta pedig visszaverte a tengeri támadást és számos avar hajót elsüllyesztett. A hadjárat teljes kudarc volt és az avar hadsereg maradéka visszavonult Pannónia területére.

Az Avar Birodalom hanyatlása

Ezidőtájt a Hérákleiosz (uralkodott i.sz. 610-641) volt a császár, aki nem fizette tovább az avar sarcot. Baumer megjegyzi, hogy, "ez megfosztotta a zsákmány rendszeres elosztásához szokott Avar Kaganátus törzseit és nemzetségeit a gazdasági bázisuktól" (II. kötet, 208). Amikor Baján fia i. sz. 630-ban meghalt, a régióban élő bolgárok fellázadtak és polgárháború tört ki az avarok és a bolgárok között. A bolgárok a Kelet-Római Birodalomhoz fordultak segítségért, de a birodalmat éppen lefoglalta egy arab támadás visszaverése, így a bolgárok magukra maradtak. Bár az avarok végül felülkerekedtek, komoly veszteségeket szenvedtek és a hatalmuk hanyatlani kezdett. Baumer így fogalmaz:

A régészeti kutatások azt mutatják, hogy 630 után megváltozott az avarok tárgyi kultúrája, a sírokban jelentősen lecsökkent a férfiak mellé temetett fegyverek száma. Az Avar Birodalom gazdasági életében a mezőgazdaság fokozatosan átvette a hadizsákmány és a fosztogatás helyét; az egykori lovaskatonák földbe ásott nyeregtetős házakban éltek és ekére cserélték a lándzsát és a páncélt. (II. kötet, 209)

Peter Heather megjegyzi, hogy "akárcsak a hunok, az avarok sem tudták közvetlenül kormányozni az alattvalóik különböző csoportjait, és inkább részben ezekből a csoportokból származó középvezetőket jelöltek ki" (608). Ez a kormányzati stílus remekül működött amíg I. Baján uralkodott, de nélküle széthúzáshoz vezetett. Amikor i.sz. 768-ban a frank Nagy Károly hatalomra került, az avarok nem voltak abban a helyzetben, hogy ellenállást tanúsítsanak. Nagy Károly i.sz. 774-ben meghódította a szomszédos lombardokat, aztán az avarok ellen fordult, de egy szász felkelés miatt le kellett állítania a hadjáratot. Az avarok ahelyett, hogy kihasználták volna a helyzetet, megerősítették volna a védelmüket és további haderőt mozgósítottak volna, egymással viaskodtak, mígnem i.sz. 794-ben a belviszály nyílt polgárháborúvá fajult, amiben mindkét tábor vezetője elesett. Az így hatalomhoz jutó helyettes vezető felajánlotta az Avar Birodalom maradékát Nagy Károlynak, aki ugyan elfogadta, de ennek ellenére i.sz. 795-ben megtámadta és könnyedén elfoglalta az avar körgyűrűt, majd hazatért az avar hadizsákmánnyal. Az Avar Birodalom hivatalosan i.sz. 796-ban szűnt meg, amikor az avarok hivatalosan megadták magukat és frank uralom alá kerültek. Az avarok i.sz. 799-ben fellázadtak, de i.sz. 802-803-ra a frankok leverték a lázadást, és ezután az avarok beolvadtak a Frank Birodalom népei közé.

Avar Belt Mount
Avar övcsat
Metropolitan Museum (Copyright)

Az örökségük azonban tovább élt, mivel véglegesen megváltoztatták az általuk meghódított területek etnikai összetételét. Peter Heather így fogalmaz:

Minden okunk megvan feltételezni, hogy [az Avar Birodalom kormányzati stílusa] megszilárdította a kiválasztott alárendeltek politikai hatalmát, ezzel elősegítve a szláv alattvalóik politikai konszolidációját és egy szláv diaszpóra kialakulását, amikor az avar uralom elől menekülő különböző szláv csoportok messzebbre költöztek. A szlávok nagy létszámban történő letelepedése – a puszta fosztogatás helyett – az egykori római Balkánon csak akkor vált lehetővé, amikor az Avar Birodalom (a perzsa és az arab hódítás segítségével) megtörte Konstantinápoly katonai fölényét a régióban. (608)

Akárcsak a hunok, akikhez gyakran hasonlítják őket, az avarok gyökeresen megváltoztatták a körülöttük lévő világot. Azon kívül, hogy teljes népcsoportokat (pl. a lombardokat és a szlávokat) űztek el, megtörték a Római Birodalom keleti felének politikai és katonai hatalmát. A történelem legfélelmetesebb lovaskatonái közé tartoztak, de Howorth szavaival élve, “fosztogatók és pásztorok voltak, akik kézművesség tekintetében, kivéve talán a kardkészítést, minden bizonnyal a szomszédaikra és rabszolgáikra voltak utalva" (810). Még a kardjaik is a hunokhoz kötötték őket, hiszen a “frank történetírók ‘hun kardokot’ említenek, ami talán damaszkolt pengét jelenthetett, amilyenek nagy számban kerültek elő ebből a korszakból a dániai Nydam melletti hajóból (Howorth, 810). Az avarok öröksége a mai napig jelen van az általuk elfoglalt területeken. Jó oka van annak, hogy olyan gyakran hasonlítják őket a hunokhoz: ahol portyáztak, ott a hadjárataik jelentősen megváltoztatták a régió demográfia összetételét, tömegeket irtottak ki, és azok a népek, akiket elüldöztek, később máshol telepedtek le.

A fordító

Ibolya Horvath
Horváth Ibolya több mint 10 évnyi szerkesztőségi tapasztalattal rendelkezik, jelenleg a World History Encyclopedia szerkesztője, és néhány évig fordítóként is dolgozott. Kommunikáció és médiamenedzsement szakos, valamint régész diplomát szerzett.

A szerző

Joshua J. Mark
Joshua J. Mark jelenleg szabadúszó író, korábban a Marist College filozófia professzoraként dolgozott New York-ban. Élt Görögországban és Németországban is és beutazta Egyiptomot. Történelmet, írást, irodalmat, és filozófiát tanított az egyetemen.

Így idézd:

APA stílus

Mark, J. J. (2014, december 17). Avarok [Avars]. (I. Horvath, Fordító). World History Encyclopedia. Elérhető: https://www.worldhistory.org/trans/hu/1-13233/avarok/

Chicago stílus

Mark, Joshua J.. "Avarok." Fordította: Ibolya Horvath. World History Encyclopedia. Utolsó módosítás: december 17, 2014. https://www.worldhistory.org/trans/hu/1-13233/avarok/.

MLA stílus

Mark, Joshua J.. "Avarok." Fordította: Ibolya Horvath. World History Encyclopedia. World History Encyclopedia, 17 dec 2014. Website. 27 nov 2021.